Nagykanizsa ráfekszik a kerékpár turizmus fejlesztésére
2017.12.07.A Csónakázó-tót szemelték ki arra, hogy bringa-paradicsomot alakítsanak ki köré. Biciklistáknak szánt sétányt és bázist terveznek a „Cycle in a Network 2.0” elnevezésű programban, amelyben három horvát partner is részt vesz és közreműködik.
A kanizsai önkormányzat által vezetett, „Cycle in a Network 2.0” elnevezésű programban három horvát partnerrel – a Muraközi Turisztikai Ügynökséggel, a Muraközi Közútkezelő Kft.-vel, illetve Štrigovával – együttműködve folytatódnak a regionális kerékpáros fejlesztések 1,7 millió euró értékben.
A 2019 áprilisáig tartó projekt egy korábbi program folytatása, amelynek eredményeit Dénes Sándor összegezte. – Csáktornya, Kapronca, Zalakaros és Nagykanizsa együttműködése a kerékpáros turizmust szolgálta elsősorban. Akkor itt, Nagykanizsán kerékpárutak épültek, három helyen is, körülbelül három kilométer hosszan, de említést kell tenni a KanizsaBike-ról is, a tíz dokkoló állomással – mutatott rá a polgármester.
A közeljövőben Nagykanizsán és a környékén, így a Csónakázó-tónál a biciklis turisták és a családok kényelmét szolgáló fejlesztések várhatók. – Lesz egy 4,2 kilométer hosszú, futásra is alkalmas biciklis sétány, de kiépítenek majd egy kerékpáros bázist is padozattal, tűzrakóhellyel, információs táblákkal és szervizfallal – tehát egy olyan kulturált közösségi teret, ahol biciklis csoportok tölthetik el a szabadidejüket. Ezen kívül lesz egy 14 elemből álló, nagyon modern játszótér is – fogalmazott Cseke Bence projektmenedzser.
Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő szerint a várhatóan tavasszal induló beruházások egybecsengenek a Mura-program célkitűzéseivel. – Itt egy térségfejlesztésről is szó van: minden egyes olyan beruházás, amely Nagykanizsán vagy a térségében valósul meg, az itt élő emberek lehetőségeit tágítja. A mostani fejlesztésnek az a lényege, hogy a Csónakázó-tavat még látogatottabbá tegyük, s a térséget – Nagykanizsával együtt – még több vonzerővel ruházzuk fel – hangsúlyozta a Mura-program miniszteri biztosa.
A projekt során négy vízibiciklit is vásárolnak majd, hogy ne csak a Csónakázó-tó körül, hanem a tavon is lehessen tekerni. Az 1,7 millió euró értékű program nemzetközi elemeket, sok más mellett határon átnyúló turisztikai szolgáltatáscsomagokat, közös térképeket és mobilapplikációt is tartalmaz.
Forrás: kanizsaújság.hu/NNL
Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!